Nyereményjáték







Szeretnéd megnyerni a képváltóban futó könyvek egyikét? Kattints a Csatlakozz és NYERJ gombra és iratkozz fel! NAPONTA sorsolunk! Rengeteg nyertes lesz!

Péri Györgyi – Online könyves Stand

Történetünk valahol a koraújkor kezdetén játszódik, abban a korban, ahol a babona az úr. Bár játszódhatna akár most is, hiszen a babonák túlélve minden ellenük irányuló kísérletet mai napig részei kultúránknak. Az a babona, amely megkeseríthet egy egész életet, de néha, valamilyen csodás módon meg is mentheti.

Fülszöveg

Történetünk valahol a koraújkor kezdetén játszódik, abban a korban, ahol a babona az úr.
Bár játszódhatna akár most is, hiszen a babonák túlélve minden ellenük irányuló kísérletet mai napig részei kultúránknak. Az a babona, amely megkeseríthet egy egész életet, de néha, valamilyen csodás módon meg is mentheti.
Péri Györgyi eddigi irodalmi munkái antológiákban jelentek meg és a 7torony irodalmi magazinban. Ezzel a fejlődésregénnyel, mint önálló kötettel most lép először a közönség elé.
Valahol, talán Észak – Európa hegyvidékében, egy kis falucska mellett egy rejtélyes hölgy kislánynak ad életet. De ez a gyermek foggal születik.
Ennek a foggal született kislánynak a sorsát követhetjük nyomon a könyv lapjain a félelemmel, rejtélyekkel, félreértésekkel telített világban.


A borítóm ( borítóim ) megalkotója Lengyel Levente.

Beleolvasás

1. Mit jelent foggal születni

– Azért mégis szomorú, hogy ilyen magányosan hunyt el. Senki sincs, aki megsirassa – szólt a fiatal, megnyúlt arcú nő, akinek sötét haja kilógott a fehér kendő alól. Hosszú eres ujjaival megfogta a halott nő kezét, keresztbe rakta a mellkasán, majd elmélázva nézte a combokon, vállakon ívelő lágy mintákat. Néhány párnáról, ruháról ugyanis drága csipkéket fejtettek le, és az ablak elé akasztották. Talán, hogy védjék a kosztól, vagy csak azért, hogy ne keveredjen a drága holmi a többi anyag közé. A lenyugvó nap éppen bekukucskált az elhunyt lábánál lévő ablakon, így a csipkecsíkok sötét árnyékruhába öltöztették a meztelen testet.
Odabent mindent fehér gyolcs és lepel borított: fehérbe öltözött az ajtó, az ablak, fehér lepel takarta a hosszú asztalt is, amin a nő feküdt meztelenül.
Az az egykor elegáns nő, aki egyszer csak beköltözött a hegy elárvult házába.
A ház tetejét és oldalát fakéreg fedte, ablakai mégis jóval nagyobbak voltak, mint a faluban lévő kunyhóké. Furcsa kinézete mellett már csak azért is legendát szőttek köré az emberek, mert a falutól olyan távol, a szikla fennsíkjára épült a szakadék szomszédságába, ahova csak az erdőn át lehetett feljutni egy jókora meredek kaptatón keresztül. Egyik oldalán a szakadék, másik oldalán a fennsík tisztása ölelte körbe, utána az erdő. Mint a tisztelendő atyák tar feje búbján lévő aprócska anyajegy… – Isten bocsássa meg nekem ezt a hasonlatot.
Aki itt élt, bizton rejtegetni valója volt.
A falusiak elátkozott helyként tartották számon. Ha tehették, kerülték a házat, de még a környékét is. A gonosz tanyája lehetett valaha, amire már csak halványan emlékezett mindenki. Már nem tudták, mikor épült, és hogy ki volt az, aki építette, de látszott rajta az igényes, hozzáértő munka. A falak tartósan, biztonságot adóan védték a benne élőket a viharos széllel és egyéb viszontagságokkal szemben.
Ide költözött be három nagy ponyvás szekér kíséretében az elegáns nő. Nagy híre volt a faluban, mikor megérkezett, és áthaladt a sáros utcákon a hegy irányába. Eleinte ment a találgatás, különféle pletykák keltek szárnyra. Persze mindenki tudni vélte, hogy honnan csöppent oda, no meg azt is, hogy miért, hogyan keveredett az országnak ebbe az elfeledett szegletébe a szép, nemes hölgy. Merthogy nemes volt, abban egyet értettek, hisz ruhájának finom anyaga és kecses, méltóságteljes mozgása is erre utalt.
Annyit tudtak csak a különös új lakóról, hogy időnkét lovas kaptat fel a kis házhoz, majd teher nélkül még aznap vissza is tér. Magányosan élt ott fent.
Csak vasárnaponként látták őt az emberek a templomban. Félre ülve, egyedül hallgatta az atyát. Mise után mindig tovább maradt a templomban. Özvegy férfiak és kalandorok hiába lesték jöttét, volt, aki visszamerészkedve se találta az oltár előtt. Tudni vélték hát, hogy gyónását is azonnal elvégezte, ha már olyan messziről lejött. Aztán elterjedt a hír, hogy ritka kórság vagy átok ülhet rajta, mert egyre nagyobb hassal, mégis egyre beesettebb arccal, sápadtabban érkezett a faluba. Így lekerült róla a kíváncsiak figyelme, és inkább kerülni kezdték.
Most ott feküdt a sötét árnyék szőtte ruhában, örökre megnémulva, mozdulatlanul. Három nő ténykedett körülötte. Mindhárom fehér kendőt és fehér, egyszerű ruhát viselt. Csak némán, nyugodtan tették a dolgukat, míg a legfiatalabb, aki az előbb keresztbe rakta a megboldogult kezét, újra megjegyezte:
– Olyan nagyon szomorú ez!
– Ne érzelgősködj, Eva! Majd Kél atya mond egy imát érte. Meggyónt, így békében találkozhat a Teremtővel – válaszolta rá a szikár, hajlott hátú társa karcos hangon, aki most jött vissza a nagy helyiségbe. Megtörölte a kezét, majd ő is az asztalhoz lépett.
A harmadik, egy termetes asszonyság a sarokban, fémlábakon álló dézsában mosta a kezét, fehér ruháját barnuló vérfoltok tarkították. Mellette egy csomóban véres vászondarabok feküdtek.
– El kell pusztítani! – mondta minden átmenet nélkül maga elé bámulva. Halkan beszélt, de keményen. Megfogta a dézsa szélét, s mintegy magában megismételte: – El kell pusztítani, mielőtt ebben a testben képes lesz használni a hatalmát.
A másik kettő felé fordulva rámeredt.
– Elpusztítani? Mégis hogyan? – kérdezte remegő, vékony hangon a fiatalabb. – És ha visszatér, és megbüntet bennünket, amiért elvettük tőle az új élet lehetőségét?
– Ugyan már! – tette le a tiszta gyolcsot tartó kezét az idősebb. – Egy csecsemőről beszéltek! Klara, térj észhez!
– Megölte az anyját! – kelt ki magából a Klarának nevezett. – Biztos úgy rágta ki magát! Ez a szegény asszony csak arra kellett neki, hogy e világi megtestesüléséhez segítse!
– Hát persze! – vett fel egy könnyed, gúnyos hangnemet a társa, miközben a szép hölgy testét betakarta egy nagy lepellel.
– Sára! – lépett hozzá a termetes nő, és miközben megragadta a szikár asszony karját, erővel maga felé fordította. – Te is láttad! Foggal született! Boszorkány! Képes vagy felfogni, milyen veszélyes életben tartani? Képes vagy felfogni?!
Sára lassan a társára emelte szemét, míg Klara vasmarka még mindig fogva tartotta:
– Eressz el azonnal! – sziszegte Klara arcába hajolva, mire az a meglepetéstől hirtelen elengedte a karját. – Boszorkány? – fordult újra a halott felé Sára megenyhült hangon. – Jó. Tegyük fel, hogy az – folytatta elgondolkodva. – No és azt gondolod, hogy annyira ostoba egy boszorkány, hogy a születésénél megöli az anyját? – ekkor újra odafordult Klarához, akinek egyre vörösebb volt az arca a visszafojtott haragtól és a megalázottságtól. – Ki fogja etetni, ruházni, életben tartani, míg a teste felnövekszik, hm? – nézett a szemébe Sára.
Hangja halk volt mégis erőteljes és határozott. Talán egy kis gúnyt is észre lehetett venni benne, ha az ember jól figyelt. Sára szúrós, átható tekintetét Klara nem bírta, lehorgasztotta a fejét, és megtámaszkodott az asztalban. A fiatal, vékony Eva kezeit tördelve, rémült tekintettel nézett hol az egyik, hol a másik társára.
– Nagy gyerek – folytatta Sára még lágyabban, elmélázón, majd ismét a letakart test felé fordult –, az asszony gyenge volt. Három napon át vajúdott. Azt még egy erős asszony is megérezte volna. Ő meg nagyon gyenge volt és törékeny. Ez végzett vele. Láttunk már ilyet, nem egyet…
– Igazad van – vágott a szavába Klara, és a társaira nézett. – Nem kell beszennyeznünk a kezünket, és az átkot magunkra venni. Itt hagyjuk! – Ahogy keresztet vetett, láng lobbant a szemében: a félelem lángja.
Hátrált egy lépést, újra keresztet vetett, majd lassú léptekkel visszament a dézsához, megtámaszkodott a peremében, és csak úgy maga elé motyogta:
– Igen, itt hagyjuk… Haha… Elkövette a legnagyobb hibát már az elején… Saját magát ölte meg az anyja megölésével…
Sára nézte. Nézte a társát, a hajlott hátát, a leeresztett vállakat, ahogy ott állt a fallal szemben pirospozsgásan, vigyorogva. Sajnálat kezdett ébredni benne iránta.
Mennyire fél – gondolta. – Ha nem tudja elhagyni ezt a gondolatot, megőrül. Hisz csecsemőt akart ölni. Egészséges csecsemőt! Lesz dolga Kél atyának vele elég. S ez meg – nézett a fiatal nőre –, ez meg meg se mer mukkanni! Most még! Aztán meg a legnagyobb szája neki lesz.
– „A gonoszt ne kívül keressétek, hanem önmagatok sötét bugyraiban.” – folytatta aztán Sára hangosan. – Emlékeztek? Ez volt az atya utolsó prédikációjában. A baba megszületett. Egészséges lett a beteg, gyenge nő testében. Megszületett Isten kegyelméből. Az atya majd megmondja, mi tévők legyünk. Hozz még gyolcsot! – fordult most Evahoz, aki felocsúdva a rémületből, kissé megnyugodott, hogy nem lesz szerepe semmilyen bűnös vagy veszélyes dologban. A háta mögötti kis sublótból lenge szövésű gyolcsot vett elő, amivel körbe tekerte a szép hölgy lepellel letakart fejét, majd egy kis csipkét helyezett a szemére.
Sára meglepetten felnézett rá, de Eva finom vállrándítással csak ennyit mondott:
– Hisz mindig olyan csinos volt.
Sára bólintott, majd a lepel alól kivette a halott nő kezeit, összekulcsolta újra a mellkason, majd azt is átkötötte egy hosszabb csipkével, s egy szál fehér tulipánt helyezett a keze közé a mellére fektetve.
Felnézett a fiatal társnőjére, aki enyhén rámosolyodott.
Úgy tűnt, lenyugodtak a kedélyek. Békés csend ült újra a házra. Sára magabiztossága és nyugalma átterjedt a társaira, pedig ez a nyugalom is csak látszat volt. Keze remegett, és észrevétlenül könny csordult le az arcán. Bár nem a gyásztól, hanem a megkönnyebbüléstől. Mert félt ő is, sőt, néha rettegett, akár Klara. Bár ő jóval kézzelfoghatóbb és érzékelhetőbb dologtól félt: a saját testében terjedő kórtól. S bár pontosan tudta, hogy mi történik a testében és az elméjében, a haláltól való félelem mégis sok éjszakáját elvette már. A fájdalom váratlanul és hirtelen jött időnként, majd eltűnt, mintha csak rossz álom lett volna. De időről időre ott volt.
Ismerte a halál jeleit. A kórt, amire nem tudta a gyógyírt. Érezte, ahogy a hátán csurog le a veríték, de most nem tudta eldönteni, hogy a betegsége vagy a félelme jeleként.
Becsukott szemmel hallgatta hát egy darabig, ahogy fiatal társa pakolni kezd, és ahogy Klara kiviszi a dézsát. Hallgatta a hangokat, amelyek elterelték a figyelmét teste vészjelzéseiről. Lassan felnézett, amikor a szorítás újra enyhülni kezdett, a görcs oldódni látszott.
Klara éppen visszatért a kimosott dézsával és négy gyertyával. Megtörölte izzadt homlokát, és fújt egy nagyot:
– Iszonyú meleg lett odakint. Kél atya jöhetne már a tartókkal! – morogta maga elé, ahogy becsukta maga mögött az ajtót, kirekesztve a perzselő hőséget.
– Amikor tegnap lent voltam, azt mondta, hogy a reggeli ima után fognak indulni. Lassan már meg kell érkezniük – közölte félénken Eva, és megigazította a kendőjét.

Nyerd meg az
Aki hétszer született című könyv
egy példányát!

Megrendelem

Kérdeznék az írótól

    Az űrlap elküldésével elfogadom az ÁSZF-et és azt, hogy a weboldal tulajdonosa és az adott író email útján megkereshet.

    +2
    Kérlek, oszd meg, ha tetszik!

    Leave a Comment