Nyereményjáték







Szeretnéd megnyerni a képváltóban futó könyvek egyikét? Kattints a Csatlakozz és NYERJ gombra és iratkozz fel! NAPONTA sorsolunk! Rengeteg nyertes lesz!

Novella:
Beregi Demjén Tibor
A Tíznapos eső

A GYERMEKEKNEK SZÁRNYAKAT
ADNÉK, ÁMDE HAGYNÁM ŐKET,
HOGY REPÜLNI MAGUK
TANULJANAK MEG”


A legkisebb unokánkat már ennél fogva is szeretjük. Aztán még jön’ hozzá ez meg az …
Hét unokám közül Bálint a legkisebb. Eddig már megért’ három tavaszt és november 13-án lesz négy éves. Nagycsoportos óvodás, ennek megfelelő óvodai büszkeséggel valamint az ehhez illő méltósággal. Az óvodához való kötöttségét nagyban növeli, hogy bátyja, Kristóf – akit az oviban mindenki Kikinek szólít – szintén a Budapest VII. kerületi Nefelejts utcai óvodába jár. Ő, ősztől már iskolás lesz és benne lóg a levegőben egy kis plusz komolyság is, mert érzi, hogy nemcsak az ovinak, hanem egy bizonyos életformának is vége lesz hamarosan és azt sem nagyon tudja – de az egész család sem pontosan még – hogy ez az iskola ügy jó nagy változásokkal jár. Csak annyi biztos, hogy értékes, izgalmas, változatos, szép és fontos korszak’, az iskolásság ideje vár Kristófra.
Mint nagyapa, még én sem fogom föl’ egészen, de azért jó alaposan sejtem’ hogy mit jelent, ha Kristóf iskolás lesz. Úgy ahogy emlékszem három gyermekem meg a nagyobb unokáim ilyenfajta életidejére. Mindenkinek kijut az örömteli tennivalókból. Képletesen valamennyien eljárunk majd Kristóffal iskolába …
Bálint és Kristóf a két legkisebb unokám. Most, nem csak azért írtam először Bálint nevét, mert Ő a legkisebb, hanem mert ennek az elbeszélésnek Ő a FŐHŐSE!
Orbán Béla barátom nemrég lett apa, és néhány hetes ebbeli minőségében töltött izgalmas, de nagyon szép időszak után kijelentette, hogy sok mindent ebből a szemszögből – de lehet, hogy ugy mondta, hogy mindent – néz, és ennek írásaiban is nyoma lesz …
Néhány írásomban már előfordulnak unokáim, de most, hogy Béla ezt mondta, elgondolkoztam. Igazat adok Neki. Talán még nem késő, hogy pótoljam a mulasztásaimat. E tekintetben is.
Ezen kívül nyugodtan elmondhatom, hogy szinte magától értetődő, hogy gyermekeink, unokáink megírni valók. Hemzseg a sok, jobbnál jobb téma, ami az ő kis világukban olyan könnyedén, természetesen, utolérhetetlenül bájosan, komolyan, vagy ahogy a helyzet éppen hozza’ – játszódik le, történik meg, hogy van miből válogatni.
Egy ilyesmit olvashatnak alább …
Amikor a közelmúltban egy fergeteges vihar húzódott át Pesten, Bálintéknál tartózkodtam. Két nagy hulláma és a velejáró nagy zuhatagos esője volt. Amikor az első elállni látszott, már nem esett, búcsúztam tőlük és haza indultam. Vagy egy jó bő órányit kellett volna utaznom, amíg hazaérek.
Ám, nem sokkal utána, hogy kijöttem a négyemeletes házból, nagyon megeredt az eső. Időben sikerült visszatérnem, nem áztam meg. Nagy örömmel fogadtak, mert aggódtak értem. Előzőleg is tartóztattak, hogy ne menjek, mert még visszatérhet, vagy megerősödhet az egészen el sem ment vihar.
Bálint megkérdezte, hogy ha nem áll el a vihar, itt maradok-e éjszakára, mert egyébként is viszonylag gyakran alszom náluk és ilyenkor sokféle kedvenc játékunk valamelyike, meg több ilyen olyan új is, napirendre’ kerül. De az biztos, hogy nagy vidámság van.
Természetesen itt maradnék – válaszoltam.
Neki, nekik meg nekem is igen jó, kedves élményszámba megy, ha ott alszom.
Felsorolni, hogy miket játszunk, nem lenne könnyű feladat mert igen sokféle van és ráadásul örökké cifrázunk mindent. Újabbnál újabb játékok születnek, az azokkal járó mesékkel együtt, vagy játék nélkül is fogunk végeláthatatlan mesékbe, amiket ott és azonnal rögtönzünk és adunk is elő, de sajnos ezek nagy részének örökre nyoma vész, mert mindig és minden helyett jöhet más.
Ezért gondoltam – Orbán Béla barátom említett ötlete megerősített ebben – hogy azon melegibe’ de legalábbis viszonylag hamar „megírok” unokám tettei közül annyit, amennyi csak telik erre az időmből.
Tegnap is náluk aludtam és a sláger’ játékunkat – sátrat csinálunk egy takaróból, de nem akárhogy, hanem háton fekszem, egyik lábam a sátortartó, a másik meg az oldalra kifeszítő rúd’, és ott fogadjuk a képzeletbeli vihar elől meneküli kedvenc állatainkat – majd, mint például ma reggel, mikor eljött az ideje, hipp hopp öltözés és annak rendje módja szerint már vonultunk’ is az ovi felé.
Jobbról az egyik, balról a másik. Ma egy kicsit cifrázódott a dolog, mert egyik kezükben egy egy szatyor /fürdőruhát és törülközőt tartalmazó nejlonzacskó/ lógott és úgy adódott, hogy induláskor a zacskó Bálint bal kezébe került. Nehéznek találta és át kívánta tenni a jobb kezébe, amit én fogtam. Nem sikerült, mert a kis jobb keze, tenyere foglalt volt. Én laktam’ benne. Mikor észrevettem, hogy miben fáradozik „megcseréltem” a két gyereket, Kristóf került balra, Bálint meg jobbra. Először egyikük sem értette, hogy miről van szó, én is csak utólag magyarázkodtam, amikor már Bálint is vidáman ballagott mert rájött, hogy a jobb kezébe kerülhetett a szatyor, a balját meg foghattam én. Kristóf nem törődött a dologgal’, csak átvette baljába a saját szatyrát és ment a menet tovább, miközben legtöbbször többnyire párhuzamosan tartottak valamilyen rendkívül érdekes és izgalmas előadást. Jelentős eredményeket értem már el, hogy várják’ meg egymást, de még ez – sok mással együtt – fejlődést igényel …
Mindkét unokám sugárzott a boldogságtól, mert ezek az óvoda felé, vagy onnan haza vezető’ séták minden pillanata dúskált az érdekességekben.
Az a tündéri feszültség, hogy ki mennyit tud a mondókájából előadni, míg a másik levegőt vesz, vagy a pedagógiai erőfeszítéseim sikerénél fogva türelmet gyakorol testvére – báttya, öccse – iránt és hallatlan erőfeszítéssel megvárja míg egy rövidke részt amaz befejez, úgy vibrál körülöttünk, mint egy láthatatlan szivárvány. Én is örülhetek, ha szóhoz juthatok, amit csak úgy lehet magamnál tartani, ha amit mondok meghalad minden eddigi teljesítményemet és áhítattal néznek fel rám, a nagy mondókásra.
De ez sem tarthat sokáig, mert egyik vagy másik hallgatóm szemében – többnyire felváltva – felcsillan a fény és sugárzó hangon „beilleszti” magát az általam produkált előadásba és folytatja tovább, hogy például a hatalmas, lompos farkas elkergetésének még milyen módszere lenne ajánlatos stb. stb.
Aztán váratlanul Bálint jutott szóhoz.
A legjobb retorikai fogásokkal – átszellemült, átható tekintettel, a szatyorral terhelt kezét is kissé felemelve, az egész kisember összességében reménnyel telve – felvetette’, hogy mi is lehetne számunkra (mert ezt a többes számot sugallta a meggyőző előadás) megfelelő következménye egy tartós esőnek. Mély hangját kissé megemelve, a magasabb hangok felé, amilyen színesen, vonzóan csak lehetséges, gördült elő, vonult fel a kérdés.
A dolog fontossága miatt – mert egyébként ezért írtam ezt az egész elbeszélést – megpróbálom szó szerint idézni Bálintot.
„Hapikó! Ha tíz napig esne egy nagy eső, akkor tíz napig ott aludnál nálunk?”
Kis híján könnybe lábadt a szemem.
Sokféleképpen ki lehet fejezni a szeretetet, de ez a mód, amit most Bálint választott nagyon jólesett. Bátyja is elismeréssel szemlélte a produkciót’, mert Bálint az Ő szíve szerint is szólt’.
Kis híján a levegőben libegtem a boldogságtól. Hát kérem, higgyék el nekem, nagyon jó nagyapának lenni …
Talán még egy kis magyarázattal adós vagyok.
Kristóf és Bálint Hapikónak hív. Nagyon büszke vagyok erre.

Vége

Ha tetszett a történet, akkor figyeld a weboldalunkat, mert újabb és újabb novellákat olvashatsz ingyen!

Leave a Comment

Shopping Cart

Sikeres feliratkozás!

Hiba adódott. Próbáld újra!

Ha feliratkozol, elfogadod, hogy a weboldal tulajdonosa emailben megkeressen.