Márton Csilla: Boldogító halál

Kérlek, oszd meg, ha tetszik!

136+

Édesanyám halála

Már nem evett, infúziót kötöttünk be neki, de a véna nem bírta, fájdalmai voltak, injekcióztam, de nem hatott. Arcán látszott, hogy itt a vég. Jött a pap, feladta a betegek kenetét. Elfogadta. Csak nézett. Akkor megértettem, hiába minden, eljött az óra. Este azt kérdi: „Tán meg nem halok?”

Megfogtam kezét, és elmondtam neki, nem élt hiába, sok jót tett, felnevelt engem, itt vagyok, nagy lettem. Mondtam neki, búcsúzzon el a világtól, bocsásson meg mindenkinek, legyen megbékélt a szíve, lelke. Megkérdeztem van e óhaja. Elmondtam mennyire jól esett, amikor mellettem állt, milyen csodálatos, jó anya volt és, hogy ami sok szépet, kitartást, erőt, emberszeretetet tanultam tőle, viszem magammal az életbe, és átadom az embereknek. Mindig él bennem és közöttünk. Tőle, tanultam a hitet, az Isten szeretetet, ő volt az aki megtanított imádkozni, ő volt az aki adott a szegényeknek, tanította és bátorította az elesetteket, hit abban, hogy nincs lehetetlen. Életemben olyan jó testvért mint ő, soha nem láttam. Volt amikor haragudtam ezért rá, hogy a testvérét előbbre teszi, mindenkinél fontosabb mint én, de mára már megértettem a tékozló fiú hazajövetel evangéliumából, hogy én mindig ott voltam mellette, mindenem az enyém, ami az övé. Akkor a lényeget nem értettem, a szabadságot, a megbocsátást.

Besötétedett. Csend lett. Ez a csend! Olykor nagyon szeretem, de mostanában ha csend lett nagyon megkövetelte az éberséget! Súlya volt a csendnek! Ott kellett lenni a jelenbe és figyelni, figyelni magabiztosan és határozottan.

Szeme, kék színű volt és már nagyon világos, mintha átszellemült volna, kitárult már előtte a mindenség boltíve. Rám nézett ezekkel, a szemekkel és csak néztük egymást. Itt volt a búcsú ideje.
Kérdeztem:- Félsz? Intett: – igen. Válaszoltam: – én is.
Csend volt. És a csendben, megéreztem Isten jelenlétét. Mondtam, nem kell félni, itt van Isten. Hozzád bújok, mint gyerekkoromban, megfogjuk egymás kezét és elbúcsúzunk.

Te haladsz a te utadon, és én is az enyémen. Rám nézett. Igen, rám nézett az égszínkék szemekkel, az élet megállt bennem. Arra kértem, ha meghal, hunyja le a szemét, mert ha ez marad meg bennem, én is meghalok. Mosolygott. Most értettem meg, mit is jelent az, amikor valaki meghal benned, az a tekintet, ahogy rám nézett az égszínkék szemével, amikor egyszerre csend, üresség, semmi lett….

Odabújtam mellé, megfogtam a kezét és meséltem sok, sok szépet az életünkből, folytak a könnyeim, de én csak meséltem, az életről és annak értelméről, a szeretetről. Hogy én szerettem őt! Hogy mindig él bennem! Ő olyan, mint a szeretet, ami soha meg nem szűnik!

Már hörögött, nagyon nehezen lélegzett, de én csak meséltem, a szeretetről és én szorítottam a kezét.

Éjjel volt, csend és nyugalom. A gyertya égett. Egy nagy melegség érintette meg szívem, úgy éreztem ez a szeretet. Megijedtem. De ez a szeretet, ami ott körül vette szívem, nagyon jóleső érzést adott, megbékélést. Engedtem, hogy még ott maradjon ez az érzés, jó volt vele lenni. Aztán azt vettem észre, hogy csak én szorítom a kezét. Nem mertem egyből felkelni. Ott feküdtem mellette. Feküdtem a csendben. Hallgatóztam, nem e szuszog. De nem. Megszólítottam, de nem válaszolt. Feküdtem mellette, és imádkoztam.

Felkapcsoltam az éjjeli lámpát, és rá néztem. A szemét lehunyta és mosoly volt az arcán, szeretetét elküldte szívembe. Megöleltem, megcsókoltam, simogattam. Tudtam, hogy most teszem utoljára.


Megrendelhető:

csilladr@gmail.com 

136+

Kérlek, oszd meg, ha tetszik!

8 comments on “Márton Csilla: Boldogító halál

  1. Szemere Lajos Attiláné szerint:
    9+

    Én megvettem ezt a könyvet, áldom az eszem érte! Csodálatos utazásban volt részem, míg olvastam! Egy édesanya elvesztését végig könnyeztem, olyan megható, egyben szomorú, de tudjuk, hogy itt nincs vége! Annyi féle halálról ír, amire nem is gondoltam, mint a szerelem, pedig hányszor érezzük úgy, hogy a szakítás után egy részünk tényleg belehal! Az írónő olyan érdekfeszítő és érzelemdúsleírása, arra sarkall, hogy olvasd, mert nem lehet letenni! Sorolhatnám az egó halála, a hit ereje, majd az érzések fogalma, a túlélés segítői: béke, a bölcsesség, jóság, együttérzés, eldngedés, szexualítás, elfogadás, sorolhatnám! Ezt mind olyan megközelítésben írja, ami nagy tanúlság! Ír a különböző világvallásokról, hogyan jelenítik meg a halál kérdését, temetési szokásokat. A kereszténység, maga a gyász lélektani hatását úgy boncolgatja, hogy a lelkünk és eszünk megérti, mintha miért is félünk, gondolattal bírkóznánk meg!
    Nem is sorolom tovább ezt az érdekfeszítő, érzelmi állapotú, mégis magasztos eszméket, tanúság tételt tartalmazó könyvet!
    Olyan nagytudású, mégis érzékeny lelkű írónónő, aki lebilincselően ír, aki megragad az érthető elemzésekkor, aki könnyet csal a szemembe, de olyan tanítást is ad, hogy csak felnézni lehet rá és csodálni a hozzáértő, magas színvonalú tehetségét! Mindenkinek ajánlom ezt a könyvet őszinte elismerésem jeléül! Remélem sokan elolvassák és örömmel ajánlják tovább! Őszinte tisztelettel gondolok az írónőre és köszönöm az élményt!

    9+
    • Mikos Viola szerint:
      2+

      Nagyon megható, gyönyörű sorok. Most halt meg anyukám és könnyes szemmel olvastam végig. Gyönyörű gondolatok vannak benne. Gratulálok a szép könyvhöz.

      2+
  2. Pichlerné Kondra Katalin szerint:
    2+

    Megható írás! Köszönöm

    2+
  3. Gilicze Cecília szerint:
    2+

    Én, illetve Édesanyám ennek az “útnak” pont most vagyunk az elején. Már sírtunk sokat együtt is, de a sorok elolvasásakor potyogtag a könnyeim ismét. Előrevetíti a mi jövőnket, ami -remélem- nagyon-nagyon sokára jön el…

    2+
  4. Dobó Georgina szerint:
    3+

    A megrendítő, hatalmas értékveszteséget a halált gyönyörűn írja le. Irodalmi hangvételű, mégsem tűnik fájónak az elvesztés, nem így írja le. Egy hatalmas traumán segíti át egymást két ember: a haldokló és a szeretett ember. Fáj a búcsú, a hangulat mégis oldott. Próbálják szebbé tenni ezt a pillanatot, nem negatívként megélni. Lehengerlő az írásmód, a könnyedség, mely ellentétes a témával. Örülök, hogy olvashattam.

    3+
  5. Kincses János szerint:
    2+

    Fájdalmas-kikerülhetetlen része az életünknek, amiről itt olvashatunk. Szívesen megismerném a könyvön keresztül a kedves írónő hozzáállását, véleményét.

    2+
  6. Ambrózy József szerint:
    2+

    Csilla a hagyományosan szép, felemelő búcsúzást írja meg könyvében, amikor egy viszonylag rövid időbe, egy alkalomba sűrűsödik a búcsúzás.

    Van úgy is, hogy többször búcsúzunk a szerettünktől. Egy-egy búcsúzás gyászt is von maga után. Anyukámat többször gyászoltam. Először akkor amikor a mentális betegsége folytán olyan állapotba került, hogy már nem ismerte ki magát a környezetében, valamint nem ismerte meg a közvetlenül mellette élő családtagokat. Erre egy vacsoránknál került sor amikor feltűnt, hogy nem tudja hol van. Az igazán szörnyű felismerés akkor ért amikor már nem a nevemen szólított. Akkortól Elnöknek lettem szólítva, s mindenki más nevet kapott. Nevezhetjük ezt a vacsorát akár halotti tornak is.

    Talán még nem is tudtunk a betegségéről, amikor kérte, hogy csináltassuk meg a sírkövét. Együtt választottuk ki. Mikor kész volt elmentünk megnézni. Tetszett neki. Esti beszélgetésünkkor elmondta, hogy nagyon szép lett, s ide szívesen kerül nyugalomra.

    Néhány nappal később lehívott, hogy valami fontosat akar velem megbeszélni. Azon gondolkodott el, hogy fogunk-e majd találkozni a menyországban, és megismerjük-e egymást, és miről.

    Mentális leépülése fokozatosan zajlott, amihez később a teljes testi leépülés is társult. A betegség irodalmát megismerve elmondhatom, hogy kór szinte az összes leírt tünete előjött. Minden egyes, a családtagok által is felismerhető tünet megjelenésekor gyászoltunk, így akkor amikor hallucinációi, téveszméi és konfabulációi voltak, agresszívvá vált, személyisége egy határozatlan tizenéves korának megfelelő szintre csökkent, emlékeiből csak a gyerekkori emlékek maradtak meg.

    Amíg csak lehetett otthon vigyáztunk rá. Reggel én voltam a világ legaranyosabb, legjobb embere. Délben már rengeteg probléma volt velem. Délután már szörnyű, nagyon rossz, míg este, lefekvés körül ismét jó ember voltam. Ez minden nap így zajlott. Egy alkalommal napközben, beszélgetés közben az a dicséret hangzik el tőle, hogy én egy nagyon rendes ember vagyok. Ez a dicséret akkor hangzott el amikor már régen nem tudta, hogy a fia vagyok, vagy hogy egyáltalán van gyereke. Mondjuk így is jólesett.

    Amikor a teste elment, s itt hagyta ezt az árnyékvilágot akkor már sem ő, sem mi nem voltunk ott.

    2+
  7. NAGY VIKTÓRIA szerint:
    2+

    Csodás nyereményjáték!

    2+

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük