Juhász Veronika – Asszony a neved

Kérlek, oszd meg, ha tetszik!

4+

A borító bal fülszövege

           Juhász Veronikának ez a második kiadott könyve 2018-ban.

Az első, a „Kifelé a sötétségből” címmel, életrajzi részletekkel gazdagított börtönnapló, megindító, néhol sokkoló részletekkel. Az olvasó a történetben érezheti magát, és az íróval együtt nagyon várja, hogy az igazság – ha hosszú idő elteltével is, de – győzedelmeskedjen.

A második könyv egy kisregény, mely összességében könnyedebb témájú, mégis helyenként tragikus hangvételű eseményeket dolgoz fel. Az „Asszony a neved” mű tudatosan felépített fejezeteihez a szerző saját tapasztalatain kívül a nők társadalmi és történelmi szerepéből is merít. Izgalmas olvasmányban, egy, a mai korban is megtörténhetett cselekményen keresztül ismerhetjük meg az író erről alkotott nézeteit.

A fejezetekhez csatolt szépséges illusztrációkat a szerző a barátjának, Mihail Besszmertnijnek a munkáiból válogatta.

A címlapon M. Besszmertnij festménye: Szatír és Nimfa 1992. olaj 160×190 cm

Marosné Németh Zita


Egy oldal a könyvből:

– Ezen a lányon semmi sérülés nyomát nem látni. Sem testileg, sem lelkileg. Örülök ennek, mert jól megijesztett, különösen Zoli öcséd, amikor utolért a törökországi üzleti utamon.
– Hála Istennek Ircsi nagyon gyorsan erősödött, de tényleg szörnyű állapotban volt. Én nem örülök, hogy el akar költözni. Téged ez nem zavar? Mi a véleményed?
– Menjen csak! Amerikában már 18 évesen külön költöznek a gyerekek a szüleiktől. Nem sajnálom a pénzt, de már csak felnőtt és egyre több lesz a kiadása. Ma már nem annyiba kerül a bulizás, mint a mi időnkben. Emlékszel? A házibulin zsíros kenyeret csináltatok, a fiúk meg vitték a sört a csatos üvegben. Az igazat megvallva én meg nem akarom itthon kerülgetni az udvarlóit.
– Ettől ne félj, nincs udvarlója és férjhez sem akar menni.

Férjem napokig nem ért hozzám az ágyban. Addig mesélt és beszélt az új idegenforgalmi irodájáról, a török kapcsolatairól, szíriai menekültekről, hogy én elaludtam ezalatt. Egyik este, mielőtt az újabb sikereit kezdte volna sorolni, elveimmel ellentétben én kezdeményeztem a szerelmi játékot. Megtapasztaltam, hogy a jó szexhez is hasznos lehet a női furfang. D. nagyon csodálkozott, hogy újra megtalálta bennem a tüzes lányt, akit az aranyparton elcsábított. Én pedig egyre többször képzeltem becsukott szemmel, hogy Pedrót ölelem. Nem okozott bennem lelkiismeret furdalást. Sőt, ilyen alkalmakkal számomra is sokkal nagyobb örömet jelentett minden aktus.

Biztos voltam abban, hogy D-nek van valakije. Már előfordult, hogy férjem korábbi röpke hazalátogatása során az ágyban egy ismeretlen női nevet ejtett ki a száján. Nem csináltam hisztit, ő meg próbálta tréfára venni a dolgot, de kétségem sem maradt a felől, hogy van egy vetélytársam. Méghozzá biztos, hogy molettebb, mint én. Ezt nem csak az jelezte, hogy D egyre inkább a gömbölyded formákat hiányolta rajtam, hanem az is, hogy egyik alkalommal a török bazárban vásárolt ajándékok között nekem XL-es bőrdzsekit hozott. Az én méretem pedig M-es, amit ő is jól tudott.

Nem éreztem, hogy emiatt el kellene válnom, vártam, hogy életünk kedvező irányba fordul és meg fog nyugodni, ha tényleg bejönnek az üzleti sikerei.

A rendőrségi tanú meghallgatás számomra kiábrándító volt. Mintha senki nem akarta volna, hogy elkapják a tetteseket. A férjem befolyásolta a lányunkat, hogy ne mondjon semmit, vagy inkább mindenre válaszolja azt, hogy nem emlékszik. Bár nem láttam, hogy összebeszéltek volna a barátnőjével, de ő is ezt a taktikát választotta. A férjem később felvilágosított, hogy a gyerek érdekében kellett így tenni. Hiszen ő utána nézett az ügynek, és kiderült, hogy a feltételezett elkövetők sorozatban inzultáltak fiatal nőket. Volt ahol, a bárpultost is beavatták, hogy milyen bódítót….


Megrendelhető!

ára 1600 Ft

facebook oldal: Juhász Veronika

email: juve0406@gmail.com

4+

Kérlek, oszd meg, ha tetszik!

1 comment on “Juhász Veronika – Asszony a neved

  1. Kernács Jánosné szerint:
    0

    Nyerni szeretnék

    0

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük