Ajándék + Nyeremények!

Kérlek, oszd meg, ha tetszik!

Rengeteg Megnyerhető könyv!

Hatalmas nyerési esélyek!

Több, mint 40 ajándékot (könyvet, ebookot) sorsolunk ki!

Legyen tiéd az egyik!

Nyerj Karácsonyra!

Gördíts lentebb, jelentkezz és Nyerj!

Jelentkezz!

Az ajándék azonnal a tiéd!

Október 31-én sorsolunk a fentiek közül!

 

Loading

Egy különleges történet barátságról, kitartásról, bizalomról, három különleges lény között. Főhősünk egy fiatalember, aki nagy elkeseredettségében el akarja dobni az életét, de egy másik világba kerül, ahol megismerkedik egy lánnyal, aki megmenti az életét, majd pedig közéjük zuhan egy különleges lény, aki kezdetben szintén megmentésre, segítségre szorul, mert igen naiv, ugyanakkor rendkívül erős képességekkel bír. Ezen a vidéken a legfontosabb feladat a biztonság megteremtése, a túlélés. Ez a történet egy monumentális fantasy sorozat, az Yperpérán legendája egyik tagja, melyben megismerhetjük a leendő királyt, aki hatalmas, lenyűgöző birodalmat kezd felépíteni a semmiből.

A történet eleje:

“Látta még a kéklő eget, de már tudta, utoljára. Az örvény ereje azonnal magával rántotta, le a mélybe. Arra sem volt ideje, hogy új lélegzetet vegyen. Tüdejébe víz áramlott, küszködött, fuldokolt, aztán érezte, amint egy sziklának csapódik és elsötétült minden. Nem tudta mennyi idő telt el, amikor magához tért. Nyirkos sziklákon hevert egy barlangban. Feltápászkodott kissé, hogy körülnézzen. Aranyszín hajáról víz és vér csepegett a nedves kövekre. Vas és kén illata keveredett. Rosszullét környékezte. Mellette pár négyzetméternyi részen a tenger kék vize csillogott és mint zafír ragyogta be sápadt arcát a fény.

            Lassan feltápászkodott és akkor látta meg túloldalán a folyót, mely lassan, alig észrevehetően hömpölygött. Partján, a sziklákon, ahová őt is kivetette a víz, egy régi ladik hevert. Ekkor jutott eszébe a barlang, melyről nemrég álmodott. Amikor a ladikot meglátta, tudta vízre kell szállnia, mert útja arra vezet tovább. Nem tudta miért, nem tudta mit találhatna. Igazából nem reménykedett már semmiben, de hajtotta a kíváncsiság. Már csak ez tartotta életben. Megvizsgálta a csónakot. Bizony elég korhadt volt már és egy fejetlen csontváz is félig kilógott belőle, de úgy találta a célnak épp megfelel. Eljutni a barlangi folyón amíg lehet, aztán meghalni. Nem volt nála se fáklya, se semmilyen tűzgyújtó eszköz, de tudta, erre nem is lesz szüksége.

            Még mindig meg akart halni, de nem hitte, hogy ilyen nehéz lesz. Nem indult azonnal. Előkészítette a csónakot és megkereste az elgurult koponyát, majd elhelyezte rendesen a csontvázat a ladikban. Mintha számított volna, hogy utolsó útján van-e társasága.

            Aztán várt még. Megvárta az estét, a teljes sötétséget, hiszen így álmodta meg. Miközben végignézte miként halványul el a kis kéklő víztükör, miként vonul vissza az utolsó fénysugár is, amint lebukik a horizont mögé a Nap, már tudta, ez lesz utolsó útja, melyről nem tér vissza többé és valószínűleg ez volt az utolsó fény, amit életében látott. De nem bánta. Megnyugtatta a gondolat, hogy így holtteste sosem kerülhet elő. Nem kell szégyenkeznie senki előtt. Aztán helyet foglalt a ladikban a csontvázzal szemben, kezébe véve az evezőt és amint az utolsó fénysugár is elhagyta tágra nyílt pupilláit, sóhajtott egyet és ellökte a csónakot a szikláktól, hogy rábízza magát, életét és halálát a sodrásra. Bár nem látott semmit a teljes sötétségben, érezte, hogy a folyó vize egyre nagyobb és nagyobb sebességgel hömpölyög alatta. Miután először a sziklafalnak csapódott a kicsiny lélekvesztő, előreesett a lendülettől, és ezt követően már fel sem kelt, fekve maradt és várta a sorsát. Tudta, csak idő kérdése, hogy a ladik darabjaira essen. Már várta a pillanatot.

            Egyszer csak azonban meglepő dolog történt. A kicsiny csónak bucskázott egyet és érezte, kirepül belőle. Már nem akart annyira meghalni. Megrémisztette a gondolat, hogy eljött számára a vég… pedig ez valójában egy új, különleges élet kezdete volt.”


Jelentkezz!

Az ajándék azonnal a tiéd!

Október 31-én sorsolunk a fentiek közül!

 

Loading

A mutáns demiurg leány

“Bizony, az első szó, amit megtanultam az volt, hogy mutáns. Tudtam, hogy az vagyok és tudtam, örökké kell viselnem ennek terhét. Ráadásként még a bőröm is halovány volt és hiába értem meg a serdülőkort, fejemen nem nőttek ki a szarvak sem. Anyám azonban mindig azt mondogatta: „Cynidor (Szünidor), a külsőd ellenére is, Te vérbeli demiurg vagy, a Zortran törzs leánya. Viselkedj hát ekként és légy rá büszke!” Anyám szavai erőt adtak nekem. Sem a gúnyos megjegyzések, sem a csúfolódások, sem pedig a megvető pillantások nem kezdhették ki határtalan jókedvemet és az életbe vetett bizakodásom. Sosem sértődtem meg semmin és nem keseredtem egy pillanatra sem. Örültem, hogy éltem, hogy élhettem és nem szégyelltem azt, hogy ennyire más vagyok, mint a többiek. Valahányszor idegenekkel találkoztam, büszkén, de mosolyogva úgy mutatkoztam be, hogy Cynidor vagyok, egy vérbeli demiurg, a Zortran törzs mutánsa.”

A fiatalember, azaz a leendő király

“Az idegen ezt látva, önnön fájdalmáról megfeledkezve dühösen pattant fel, hogy nekimenjen a vezérnek, de az, a dárdával könnyed mozdulattal vitte a földre. Aztán odalépett mellé és a lándzsát a mellének szegezve, összevont szemöldökkel megfenyegette. Az, annak ellenére, hogy nem beszélte a demiurgok nyelvét, a mozdulatokból és a hangsúlyból, no meg a villámló tekintetből meg is értette őt, de úgy tűnt, ez egyáltalán nem volt elég neki. Saját életével, halálával nem törődve ütötte félre a dárdát, majd gyors mozdulattal kicsavarta a vezér kezéből, aki kora ellenére is igen szívósnak és fürgének tűnt. Aztán az idegen már fel is pattant, hogy ismételten nekimenjen. Váratlanul azonban erős kezek ragadták meg, hogy földre kényszerítve lefogják. Tiltakozott, de nem sokáig. Hiába tanult korábban verekedni, harcolni is, hogy meg tudja védeni magát, amikor még örökké akart élni. A gyors mozdulatoktól, a küzdelemtől felszakadhatott a sebe. Hirtelen fájdalom futott át mellkasán, ami a talaj porába vonta.”

A különös lény, a pilinke

“Nem jutott azonban messzire, mert pár pillanat múlva már össze is esett. Nem vette észre, hogy a demiurgok meglepetten és kíváncsian kezdtek körötte gyülekezni. Aztán miközben megtámaszkodott a talajon, a testét borító fekete kéreg váratlanul töredezni kezdett és a repedéseken át fehér fény tűnt elő. Még pár pillanat és a megszenesedett részek mind a földre omlottak. A demiurgok döbbent, fekete tekintetei előtt egyszer csak ott térdepelt egy különlegesen ragyogó, fehér lény, puha, óriási szárnyakkal. A fény arasznyi vastagságban vonta körül és oly erősen sugárzott mezítelen testéből, hogy arcvonásait nem lehetett látni. Közben megjelent Wellnorán is, a vénséges vezér és így ő is szemtanúja lett a jelenetnek. Amikor a lény feltekintett, mindenki egyszerre emelte fel dárdáját, felé szegezve. Ő azonban nem mozdult, csak tétován nézett körbe, hol egyikükre, hol másikukra. A demiurgok mindenre felkészülten vártak, miközben suttogva tanácskozni kezdtek afelől, hogy mit tegyenek.

– Jobb, ha visszavonulunk és lezárjuk a járatokat, mert ki tudja miféle teremtmény ez és mire képes. – szólt végül a vezér. – Megölni, láttuk, úgyse lehet. Hiába döftem egyenest a szívébe.

            E szóra a különleges, fehéren tündöklő, szárnyas lény váratlanul felé fordult és lassan felemelkedett, majd közelebb lépett hozzá úgy, hogy a vezér dárdájának hegye éppen mellkasához érjen. – Tehet egy újabb próbát, hátha ezúttal sikerül! – szólalt meg mindenki legnagyobb döbbenetére. Hangja rideg volt és nyugodt, de kiérződött belőle a cinikus gúny. Szavaira a demiurgok riadtan hátráltak egy lépést. Teljesen megrökönyödtek azon, hogy ez a lény beszéli a nyelvüket. Tudták, hogy ez egyúttal azt is jelenti, hogy érti is őket. Akkor pedig… akkor pedig ez a lény… ez a lény, aki ki tudja mire képes, mindent értett, ami addig elhangzott! Lehet, hogy könnyedén el tudná törölni őket az élők sorából?”

Jelentkezz!

Az ajándék azonnal a tiéd!

Október 31-én sorsolunk a fentiek közül!

 

Loading

/A Nyereményjátékot NEM a Facebook szervezi!/


Kérlek, oszd meg, ha tetszik!